Éljen a belváros!

Ma van az a nap, amikor fenemód boldognak kellene lennem, mivel az elméleti kapcsolatom leszállt Lisztferin. Február elején búcsúztunk el egymástól.

Fura. Minden furcsa. Örülnöm kéne, és persze jó lesz meg minden, dehát azért valljuk be a szerelem már elpárolgott valahova, és amíg még együtt laktunk is inkább voltunk lakótársak mint párocsa. Mondjuk azért ez is valami, mert engem elviselni igen nehezen lehet.

Húztuk is idáig, de hogyan lesz tovább?

Én úgy döntöttem hogy hazajövök, ő pedig maradt kint. Még a kibaszott internet elérése is berohadt, hogy esetleg tudta volna tartani bennem a lelket.

Emlékszem hazautazásom előtt egy héttel rájött hogy én most tényleg el fogok menni, és nekilátott hiányolni, ölelgetni. Aztán könnyes búcsú és ígéretek felszállás előtt. Hogy majd együtt elutazunk valami harmadik helyre, és nem is fogunk úgy eltűnni egymás elől, mint ahogy persze végülis sikerült.

Ma is persze leszállt délben, és nemhogy pödörne hozzám vidékre, neem, még valakikkel el kell töltenie egy éjszakát Pesten. Akkor, amikor én nyilván nem vagyok ott. Akkor, amikor több hónap rimánkodás, zsarolás, durci, és egyéb eszközökkel próbáltam elérni hogy foglalkozzon velem, cseteljen, írjon meg egy kibaszott levelet, de semmi meghatározó nem történt, csak annyi hogy most az országban van. Jó persze talán nem vagyok vadbarom, nem a rinyálástól várom el hogy első dolga hozzám vezessen. Ez is olyan fura, miért nem jön?

Jó persze valljuk be nem én voltam a kapcsolatok mintaképe mióta elváltunk egymástól, de én mindig írtam neki, rebegve vártam a választ - csak pár rövid sort bármiről - és most is már rajta lennék a témán, dehát téma, az nincs.

Vagy most lesz az, hogy szakítunk, és ezért fogok holnap három órát fordítani tömegközlekedéssel 80 km megtételére?

Nem, még ha tudom hogy bizton robogunk efelé, elég lesz akkor lejátszani, amikor egy hét múlva lelép.

Nekem most szeretgetésre, érzelmekre, és egy kurvajól eltöltött hétre van szükségem sok ölelgetéssel.

Eléggé hullámoznak az érzelmeim itthon, és az hogy leírom a történéseimet egyelőre nem segített ezen.

Foglaljuk össze. Járok a Gyurival, aki úgy megérkezett kis hazánkba, hogy holnap este látom csak. Kezdenék valamit Zolival, de ő olyan szinten be van süppedve a saját élete szarkupacának a mélyére, hogy hatalmas ívben tojik rám és csak kesereg. Vannak még ilyen visszatérő volt szeretőim sallangok mint például Tomi, akinek kedvenc hobbija hogy felcsönget hozzám, megkínáltatja magát két-három cigi erejéig az én dobozomból, rájön közben hogy éhes szomjas, és ha esetleg nincsenek otthon a lányok akkor még a farkát is meglobogtatja köszönet nélkül.

És persze mivel a kibaszott belváros közepén lakom nem nehéz felém járni.

Szerintem ezektől az extra köröktől talán próbálom magam kelendő kurvajó nőnek hinni, de az igazság az, hogy csak a véremet szívják és a ráncaimat mélyítik.

Szeretnék végre valakit, akinek nem csak jó vagyok, hanem kibaszottul kellek is.